2010. március 8., hétfő

Brainstorming - szülinapi zsúr

A lányom - a tervezett és kényelmes tündérparti helyett - indiánbulit szeretne szülinapjára. Csupa lány lenne a meghívott, 6-7 fő, 4-7 évesek. Tudtok segíteni néhány ötlettel? (Dekoráció, meghívók, játékok, tortaforma, kis ajándékok - ide ugye nem illik a jégtábla pingvinekkel, ami az első kívánság volt, sé már persze, kitaláltam, hogy csináljam meg.. :P) Olyan vendégváró ötleteknek külön is örülnék, ami ide is passzol, vagyis Sárával együtt tudnám megvalósítani.

2010. január 27., szerda

Gyerekzsúrra..



.. meghívó is dukál.. :D Az utóbbi hetekben mi is kaptuk jópárat.. s most Sára névnapját is meg kéne tartanunk. Mondtam is minap Kicsodának, a lányom intenzívebb társasági életet él, mint az anyja.. :D Gyorsan ki is használtam a lehetőséget, hogy a kisasszonyt még nem kapta el az abszolút hercegnő és kicsi póni láz, s még lelkesedik az sk. készítésű meghívók és ajándékok ötletére. Nagyon büszkén nyújtotta át az fenti katica-meghívót a barátnőinek, s megkönnyebbülve tapasztaltam, hogy a meghívottak is el voltak ragadtatva. :D

A blogomon lépésről lépésre is leírtam, hogyan készült, bár nem egy ördöngősség rájönni. :D

Kicsoda nagy mestere a tematikus gyerekzsúroknak, mi még csak most kezdjük a zsúrozást, de próbálok ötleteket gyűjteni... nem lenne kedvetek ilyenekről is írni itt?

2009. december 17., csütörtök

Egy jó ötlet...

Sajnos, most sem a saját projectjeinkkel jövök, Kata egy-egy kreatívkodási kísérletünket életveszélyes bűvészmutatványokká képes alakítani (képzeljétek, a filctollaknak leharapja a hegyét!! - most gondoljatok bele, hogy fájhat, mikor engem harap meg ezekkel az erős fogakkal.. :D). Szóval mi csak lassacskán haladunk, de azért talán majd tudok egyet-kettőt fotózni az idei termésből is.. (Mindig azt mondom az ismerőseimnek, nekem van egy művésznőm és egy bűvésznőm.. :D)

Az ötlet, amit viszont mindenképp meg akartam Veletek osztani a Kids Craft Weekly hírlevelében érkezett. Ajándék a gyereknek: sk. készítésű kreatív készlet!! Szerintem nagyszerű gondolat- ha nem is fő-fő ajándéknak, de még egynek... (Kicsoda, tudom, Te pl. az adventi naptárba is ilyen készleteket teszel..) Akár olyan szettet is be lehet készíteni (a cikket továbbgondolva), amivel aztán Karácsony első és másodnapján az egész család jól elszórakozhat.. pl. egy Ki-nevet-a-végén társasjáték összerakása nagyobbaknak, vagy egy natúr madáretető festékkel, elkészítésre váró eleséggel (esetleg egy szép madaras könyvvel)?

Az ajándék kiváló lehet rokon gyerekeknél is, ahol talán nem annyira mindennapos a barkácsolás, mint nálunk.. Ilyenkor úgyis eléggé behatárolt a keret, amit az ajándékra szánhatunk, esetleg a nagyobb gyerekek inkább pénzt kérnek... ezt is személyesebbé lehet tenni.. :D

2009. szeptember 15., kedd

Uborkaszezon?

Sajna, nem nagyon pezseg az élet ezen a blogon, pedig biztos vagyok benne, a gyerekek változatlanul kreatívak.. Nálunk általában azon bukik meg a postolás, hogy míg a naggyal barkácsolok, és a kicsire vigyázok, nehogy benyaljon valamit, már fotózásra nem marad energiám.. De már csak kb. egy évet kell várnom, hogy Kata is krea-kompatibilis legyen.. :D

Viszont szeretnék figyelmetekbe ajánlani egy nagyon-nagyon szuper oldalt: Szerintem mindent egyesít, amit az ember elvárhat egy ilyen laptól: kinti benti, tanítós és művészfejlesztő, és ráadásul csupa-csupa (többszörösen) újrahasznos holmi!! Az oldalsó linktárba is felveszem, szerintem érdemes rendszeresen arranézni. :) (A blogomon kreapici címszó alatt még több nagyszerű gyerekfoglalkoztató link gyűjteményét találjátok - csak nem merek itt önkényesen ennyit beállítani.. )

Filth Wizardry

Néhány kedvcsináló ötlet: Hogy írjon levelet a négyévesünk a nagyiknak? , Hogyan hozzunk létre Sellőbirodalmat a konyhaasztalon? , Építsünk szemétből szemétrakodót! (Wall-e), Mire jó egy zuhanyfüggöny?

Kívánok mindenkinek kellemes nézelődést és ihletett kreatív időtöltést a kicsikkel! :)

2009. június 26., péntek

Muffin Tin Meal

Nalunk az eves nem igazan gond, ezert van, hogy nem csinalok kulonosebb kunsztokat sem. Ma valahogy belefuttam ebben a muffin-os otletbe es nagyon megtetszett, csinaltam is egy ilyen talat Barninak, aki NAGYON orult, es kerte, hogy maskor is legyen. Persze mire eszembe jutott, hogy fenykepzzek mar megettuk:-) Oszinten, en is elveztem, jo volt sokfele apro falatot eszegetni.
Itt talalhatoak a fotok, amik kozt vannak nagyon otletes, egeszseges darabok es persze olyan is, aminek nem gyerek tanyerjan, hanem a szemetben lenne a helye. Mert azt ertem, hogy a repara szemet rakunk, hogy kivanatosabb legyen a gyereknek, de a csoki/cukorka/cukrozott pop corn stb minden kulonosebb flanc nelkul is lecsuszik.
Szeretnem ezt majd a gyerekekkel egyutt osszerakni es ha lehet, akar feladat lenne nekik is, hogy ma csak piros, holnap meg csak zoldseg lenne benne.
A lenyeg azert nem azon van, hogy ezert kell 6 felet fozni, inkabb hogy hetfon a hetvegi `maradekok` jol hasznosithatoak legyenek.

2009. június 2., kedd

Golyók gyurmából


Kifőzhető gyurmából készült. Nem tudom lehet- e még ilyet kapni, a süthetőnek 130 fok kell. A főzés azért fontos, hogy szép kerek maradjon, ne lapuljon le egy oldala sem.

2009. június 1., hétfő

Kavicspuzzle

Sok lapos kavics, akril festék és alkoholos filc, nomeg egy kis fantázia a hozzávalók :-)

Itt a nyár, próbáljátok ki, remek móka. És nem csupán a készítés! Mert bár egyszerűek és stilizáltak a figurák, de ömlesztve nem ilyen egyértelmű ám a képlet. Még engem, a készítőt is megtréfált némelyik 2-3 hónapos csipkerózsika-álmából ébredezve ;-)
(az ötlet a Passage kiadó Szorgos kezek - kis mesterek sorozatának Díszek - keresd a természetben c. füzetéből való)